Depresszió. Tehetetlenség

 Most olvastam egy cikket, hogy hogyan probáljunk meg segíteni magunkon, hogy kigyógyuljunk a depresszióból.

Menjünk moziba, sétáljunk, menjünk társaságba.

Igen de mi van akkor, ha pénzed nincs mozizni meg hasonló dolgokra, ha nincsennek barátaid. Azt nem irták, hogy az olyanoknak mit kellene tennie.

A családom, rokonságom akik esetlegesen találkozhatok, nem veszik komolyan, hogy baj van, úgy vannak vele, hogy egy kis hangulatváltozásról van szó, semmi több.

Szedd össze magam, semmi bajod, örülj, hogy van egy gyermeked. Mit nyavajgok, ejsze azt hiszed másnak nincsennek gondjai, ne játszd meg magad, csinálj úgy mindha élnél.

Na most akkor milyen támogatásra várjak. Inkább kerülöm öket, mert ez csak rosszabb.

Irjam a homlokamra, hogy SEGÍTSÉG lassan megbolondulok?

Kissebb nagyobb megszakításokkal de már 4 éve vagyok hasonló cipőbe és úgy érzem nem vesznek komolyan.

ÓÓÓ perzse, úgy csinálsz mindha a világ gondjai mind a tiédek lennének- igézet anyúm

Vele az a baj, hogy ha egy évben egyszer találkozunk az első nap, úgy tünik, hogy megértő, elpanaszolom a gondjaimat, jobban mondva rázúdítom, mert, hogy hónapokig nincs kivel megbeszéljem, aztán másnap meg visszaél a bizalmammal, titkaimmal.

 Az unoka bátyámtól a segítség annyi volt, hogy : " szedd össze magad, ez csak egy pillanatnyi állapot, nem kell ügyet csinálni ebből." Majd lesz munkád is és meglátod helyrejön minden. MAJD LESZ! és addig? megmondom öszintén, hogy lassan azt sem tudom mit merjek elválalni, mit is tudnék megcsinálni? ha 8 hónap alatt még a telefonszámomat sem bírom megjegyezni vagy egy nevet.

 Egy biztos aki nem volt ebben a helyzetben annak halvány lilla fogalma sincs erről, akár hogyis úgy akar tenni mindha értené. Fogalmuk sincs.

 Megmondom öszintén, hogy mielőtt megtapasztaltam volna, hogy mi az a depresszió és mi az öngyilkosság gondolata, elitéltem azokat az embereket akik ilyensmiről beszéltek, vagy megakarnak halni. Sosem gondoltam volna, hogy ide kerülők. Tervezgetni, hogy hogyan is kellene véghez vinni, hogy a családnak se legyen túl nagy gondja veled meg ilyensmi......

Úgy képzelem el ezt az egészet mint a rákot, hogy belülről tesz tönkre.

 Holnap gyomortükrőzésre megyek ez is a depi miatt van. Kicsit félek, de csak túl leszek rajta. Na ennyi, majd jelentkezem

Tegnap elmentem a gyógyszertárban, kivenni a kivennivalómat, kiderült a harmadik gyógyszertárnál, hogy nem kapható az egyik összetevő csak a kórháznál ahol felírták.

 Kérdem, hogy mennyi lesz - azt mondják jelentéktelen összeg.  Ok. Este a párom elment más gyógyszertárba is, a jelentéktelen összeg 1463 ft.

- a 3 összetevő összesen 80 ft.

- desztilált viz 270 ft.

- Munkadíj, hogy összekeverík a port a vízzel 1113 ft.

 EZ VICC. Gondolom és hallottam is, hogy erre a receptre csak egy port adnak, amit otthon vízzel össze kell keverni. ez az összekeverés nekem 1380 ft.- be került.

Nem érdekelt volna ez normális esetben, de így, hogy pénznélkül vagyok, mit ne mondja felbosszant. Szép mi ?    .....

Na de magamról. Tegnap este sírás nélkül aludtam el, már jó ideje nem volt ilyen. Az ünnepek még mindig lebegnek a fejünk fölött, eddig nincs megoldás, hogy, hogy vészeljük át. Felmerült a gondolat, hogy elmenjünk a szüleimhez külföldre, de hát oda is pénz kellene, nem mindha anyúmék nem tennének meg mindent, hogy ne keljen költeni amikor hozzájuk megyünk, de én már szégyellem, ráadásul 2 hónapja kértünk tölük 200.000 ft., hogy a mostani albélrletbe kifizethessük a kauciót. Leszakad a pofámról a bőr, a párom teljesen természetesnek veszi, hogy majd ők segítenek. Nem bírja felfogni, hogy az nem megoldás, hogy kéregetünk, senki sem köteles segíteni. Ahányszor elmegyünk a szüleimhez, mindig mindent ők állnak, még azt is, ha nead Isten este kimennénk a városba. Szégyellek elfogadni már bármit is tölük. Ráadásul édesanyám, sosem értette meg, hogy mi az a depresszió és csak leugatja a fejem, hogy szedjem össze magam, ilyen szempontból sosem volt mellettem vagy esetleg 1-2 napig.Nem értik mi zajlik bennem és pont az elenkezőjét váltják ki belőlem mint kellene. Most öszintén hiányzik ez nekem még ezekre a problémákra ,  egy fejmosás?

 Ma reggel ügyesebb vagyok, nem feküdtem vissza, hogy elbújjak a világ elől, ez már haladás. A keresztem mindig itt van velem és reménykedek, hogy történni fog valami.

 Ma kellene állás ügyben is hívjanak, de megmondom öszintén, hogy az lepne meg ha egyáltalán felhívnának.

 Ma reggel ahogy mindenki elment itthonról, visszafeküdtem, az egész gyomom  a torkomba van. 10.30-kor a férjem hazajött kivert az ágyból, hogy szedjem össze magam, mert ez csak rosszabb lesz. Soha ilyent nem csináltam. Csak éreztem, hogy aludnom kell, hogy átaludjam ezeket a napokat és ne gondoljak semmire, hogy mit is eszünk holnap vagy azután.

 Karányonyi terv 0. Ha a párom fizetése megjön, kifizetjük az albérletet, rezsit és az autóra az utolsó törleszőrészletett, hogy végre a téli gumik is meglegyenek és kb. ennyi. Úgy dec. 5-től egy fillérünk sem lesz egész januárig. Teljesen kiborúltam, utálom, hogy ennyire tehetetlen vagyok. Hogy mit eszünk???? majd rágjuk a körmünket. Karácsony???? talán majd egyszer. Nem tudom mit fogok mondani a fiamnak, hogy miért nem fog jönni az angyalka, pedig nagyon várja és folyamatosan kérdezi. Kölcsön kérni, nincs is kitől, meg hát azt is visszakell adni. Így is annyi hitelt meg kölcsönt vett fel a párom amiket törleszteni sem tudunk. Belekerültünk ebbe a mókuskerékbe, ahonnan egyszerüen nincs kiút. Iszonyuan haragszon rá, hogy ilyen helyzetbe hozta a családot. Életemben nem gondoltam volna, hogy ide kerülők. Én sosem láttam a szüleimet kölcsön kérni és én sem tettem soha, de a párom helyettem is bepotólja. Szégyellem magam a családom előtt, a gyermekem előtt, egyszóval mindenki előtt. Nem is akarok senkivel sem találkozni, szerencsémre nem is hivogatnak.

 Ma éjjel egy keresztel aludtam, szorongattam, imádkoztam és sírtam. Istenem nem akarok abba az állapotba visszakerülni ahol voltam. Megint folyamatosan a halál gondolata van ez eszembe, hogy én ezt az életet így nem akarom. Szeretném túlélni, de nem látom a fényt, hogy hogyan.A gyermekem az egyedüli támasztékom ami miatt probálom tartani magam.

Nem is tudom, hogy, hogy gondoltam, alszom addig amig az egész elmúlik?

Ez az internetes munkakeresés nem jött össze. Ja novemberben azt igérte egy nagy cég, hogy decembertől adnak munkát. Tegnap felhivtam öket, hogy mi a helyzet, de csak annyit mondtak, hogy majd csütörtökön vagy pénteken hivnak, hogy akkor mi van.Csak azt nem tudom, hogy akkor mikor gondolták, hogy kezdhetek? nem tudják, hogy kellek-e vagy csak sajnálta vagy szégyelte azt mondani, hogy kösz, de mégsem lesz semmi a december elsejei munkával.

 Jövőhéten még várok válaszokat munkaügyben, persze, ha lesz kit visszahivjanak, mivel a telefont addig kikapcsolják és egy ideig biztosan nem lesz elérhetőségem.

 Elmegyek a gyógyszertárba kivenni a hashajtót,a pénteki gyomortükrőzésre, holnap biztos nem mehetek sehová, ami nem baj, mert csak a sírás kerülget amikor mindenhonnan a karácsonyi készülődés tükrőződik vissza. Bolt, lakások, tv. Mindenki várja, vásárolgat, kigondolja, hogy, hogy is legyen az egész ünnep én meg alig várom, hogy elmúljon, de jobb lenne, ha nem is lenne. Boldogság, család, happy mindenki. Miért esik rosszul, ha valaki örül? Tudom örülnőm kellene, hogy van egy gyönyörű gyermekem,egészség naggyából, de már nem tudok örűlni. Gondolhatok Szomáliára vagy akármire, már nem az van mint máskor, hogy elszégyellem magam, hogy még én panaszkodom.

 Na mindegy, probálok emberi külsőt varázsolni magamnak, hogy legalább a gyógyszertárig elvonszoljam magam.Utánna megösszeszedni annyira a lakást és magam, hogy ne sokat érezzenek abból ami bennem van, egyszóval eljátszom a bazári majmot.

Az elmúlt éjszaka azzal töltöttem, hogy imádkoztam és sírtam míg a családom aludt. Nem tudom mit tehetnék, hová mehetnénk. A külön költözés is nap mint nap évek óta megfordul a fejembe, de hová, miből?

Ma annyit tettem, hogy kiírtam magamból pár dolgot ami egy kicsit lenyugtatott, jó is lenne valakivel beszélni is, na de mindegy. Sosem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna.

 Régen hallottam egy idézetett ami nagyon megtetszet és igaznak véltem, de már nem hiszek benne.

" Ne csüggedj el, ha legszebb álmaid romba dölnek,

  hisz a legszebb virágok a romok alatt nőnek"

 talán egyesekre igaz.

Önéletrajzok elküldve, kimenő hívások megszünve 2 hete, bejövőt is még ma megszüntethetik. KLASSZ. Keress állást, ha nincs elérhetőséged.

Hogy sikerült? Egyforma telefon a párommal, egymást ingyen hivhatnánk ám az én párom nem olyan egyszerű nála minimum 28000 ft. kell legyen egy havi számla ( de volt már 110.000 ft. is), ja és engem számoltat el, hogy hová, kikkel beszélek telefonon, hogy 3000 ft. az én számlám havonta. Természetesen már 3 hónapja nincsennek befizetve. Nem érem meg, hogy egyszer legyen egy normális életem, nagy kérés ez? Persze sem a hiteleire sem a telefonálgatásaira nem kaptam soha elfogadható választ, hogy hová vagy mire.

 Még az a szerencse, hogy nem tudok minden adóságról, legalább is biztos vagyok benne. Biztos ha mindent megtudnék még a gyomrom is kifordulna a helyéről.

 Volt idő amikor minden érdekelt, mit honnan, hogyan, megoldani a dolgokat, de rájöttem semmi értelme, ha nem tudok tenni érte, hogy jobb legyen. A munkahelyemen is igyekeztem folyamatosan, minden nap 4 óra helyett 6 órát voltam bent, nem azért mert kérték, hanem mert jól éreztem magam, hogy emberek között vagyok és jól esett, hogy hasznos lehetek, gondoltam ezt idővel észreveszik, de egy tulajdonosváltásnál  ez nem elég. A közvetlen fönöknőm nagyon tisztelt érte, de csak azzal maradtam + havi 41.500 ft-vel. De arról azt hiszem most beszélek előszőr, hogy mennyiért.

Szóval itt ülők és várom, hogy történjen valami, mert ez így nem élet.

Már nincsenek nagy álmaim, talán csak annyi, hogy tisztességbe és beszületbe élhessek és nem ártana ha szeretetben és barátok közt élhetnék sem, de az már túl sok kérés lenne ettől az élettől.

 Úgy fest megint költözünk 2 hónapja vagyunk itt. Lehet, hogy kapunk egy olyan lakást amire kevesebb bért kell fizetni, igy talán egyszer kijöhetnénk a mókuskerékből. Az érdekes az, hogy megint a költözés mint a sátoros cigányok, munka és pénznélküliség teljesen padlóra tett.

1 hónapja voltam kórházba a gyomrommal( idegalapon) és most pénteken megyek gyomortükrőzésre. Már hetek óta érzem, hogy valami nem stimmel velem, mindig vannak fájdalmaim, hányinger, derékfájás, arról  nem beszélve, hogy erőm annyi mint egy gilisztának. Nehezemre esik felöltözni, összeszedni magam, hogy kilépjek a lakásból. Most is itt ülők a számítógép előtt, holott a lakás szalad. Tegnap voltam utójára állás keresőbe, de úgy néz ki, hogy még ez sem olyan egyszerű mint más gondolná.

 Itthon gubbasztok érzem, hogy nincs erőm semmire, párom úgyanúgy meglep 2 havonta újjabb hazugságokkal amik anyagi jellegüek. Úgyanúgy felvesz hitelt a tudtom nélkül , nem beszéli meg velem.

A kettönk közötti kapcsolat annyiban különbözik most, hogy amióta elmondtam neki, hogy undorodom töle ha hozzám ér ( lassan 3 éve így érzek), azóta nem undorodom ez kb. 3 hónapja történt. Érdekes

 Az eddigi történetem alatt amiben  megértem a párom az az, hogy egy egészséges férfi embernek nem lehet könnyű úgy élni, hogy nem nyúlhat a feleségéhez. Csak azt nem értem, hogy mindketten akartuk a gyermeket, az, hogy veszélyeztetve voltam nem az én hibám, de nem bírt uralkodni magán. Persze, hogy amikor megtudtam a nőzős ügyeit, nem akartam vagy inkább nem tudtam közeledni többé felé.

Sikerült könnyen beilleszkednem és sikerült bejelentett munkahelyet találnom. ( aminisztrátor)

Ezt csak azért írtam oda mert ebben az országba ez volt az egyedüli és első munkahelyem ami normálisnak mondható.

Volt ott egy ember aki egy idő után a nőt látta meg bennem és nem csak a munkatársat. Mit mondhatnék, jól esett, igyekeztem nő lenni. Otthon a dolgok változatlanok voltak, bevettem a fejembe, hogy semmisem idegesíthet fel és nem aggodom az anyagi próblémáinkon. Igenis megveszem ha kell valami. Így még azt is megtettem, hogy fodrászhoz mentem, a majdnem 28 év alatt kb. negyedszer. A gyermekemmel szerencsére semmien komolyabb próblémám nem volt, áldott édes gyermek, ügyesen fejlődőtt minden szempontból és azóta is. Egy idő után átestem a ló túlsó oldalára, már az sem érdekelt ami viszont kellett volna, úgy voltam vele, hogy egye meg amit főzőt ( mármint a párom ) , miből mit fizetünk, mit együnk nem érdekelt csak legyen. Nem érdekelt, hogy kölcsönt kér- e a párom, vagy honnan a pénz.

 Viszont idővel rájöttem, hogy a kolegám csak kapaszkodásra kell, hogy érezzem valaki figyel rám. Tudtam, hogy csak egy pillanatnyi állapot az, hogy vonzodom hozzá, rosszul is éreztem emiatt magam, úgy éreztem becsapom. Ahogy az én érzéseim múltak úgy erősődtem az ővéi.

Aztán egyszer csak vége lett minden jónak ami 6 hónapig éltetett. A munkám úgy mond megszünt és úgyanaznap tudtuk meg, hogy mennünk kell az albérletből, mert eladják. Ez padlóra vágott, két biztos pont is megszünt egy nap alatt. Isten tudja, hogy sikerült újjabb kaucióra összekéregetni a pénzt, mivel az előző albérletbe is voltak elmaradások, így az ottani kaució ott kellett hagynunk. Elköltöztünk és megint elkezdödött a véget nem érő munkakeresés. Két hétig nagyon pozítivan álltam a dolgokhoz, aztán a reményeim szertefoszódtak. Interjúk zöme és rájöttem, hogy ez nem lesz egyszerű.

Ha felvettek volna valahová, arról kiderült, hogy időben nem jó, a gyerek miatt mivel nekünk semmien segítségünk nincs, nagyszülők, barátok akik segíthetnének.

 A férjem időt kezet szánni ránk, a fiával is elkezdett törödni. Lassan kezdtem kijárni emberek közé, sétálni, játszótére. Lelkiekben úgyan ott voltam mint azelőtt, a halál gondolata, a lelki sérülések és tehetetlenség, úgyanúgy, minden napi volt. A csalódás az az ember iránt akit valaha szerettem, nem hagyott nyugodni. Az érzéseim elmultak és csak gyülőlet volt bennem. Tudta, hogy öngyilkosságra készültem és nem tett semmit, elvoltam könyvelve idegbetegnek. Csak a gyermekem volt a támaszom. Próbálkoztam újra úgy nézni rá, mint anno amikor rendben volt minden, de nem sikerült. Úgyan úgy éltünk egyik napról a másikra, egyik kölcsönből a másikba. Belekerült ( ünk ) a mókuskerékbe. Ha egyik hitelt sikerült kifizetni az adott hónapra akkor a másik 5- re amit nem tudtunk fizetni kamatott számítottak. Egy fizetésből éltünk, gyerek után  5000 ft. ( az anya nem Magyar állampolgár, így nem kaptunk többet. Bejelentett munkahelyem nem volt, habár dolgoztam szülés előtt is, csak igérgetések)

 Lassan elfogadtam azt a tényt, hogy egyedül nem tudok kijönni ebből az állapotból, ( napjaim háromnegyede sírással telt) segítség kell. Elmentem ideggyógyászhoz, megkaptam a kis bogyóimat és elkezdtem szedni. Dolgozni akartam, mert az a tény, hogy másra vagy utalva, olyan valakire akibe nem bizok, nem volt egy életbiztosítás. Bölcsit kerestünk a gyereknek, de persze az is hónapokba telt. Elmentem éjjeli irodatakarítása. Lelkileg annyira ki voltam merülve, hogy az, hogy éjjel takarítottam csak arra vezetett, hogy napközben képtelen voltam a gyermekemnek anyja lenni. Abbahagytam, úgy voltam vele, hogy ha már bölcsis lesz, egyszerübb lesz egy napközbeni munkát találnom.

 A bölcsibe szoktatásról csak annyit, hogy inkább nekem kellett beszoknom oda. Mivel a gyermekem volt az egyedüli biztos pont az életemben, ezért úgy éreztem, hogy azt a biztos pontot is elveszítem. Persze tudtam, hogy ez nem így van, de mégis így éltem meg.

 Elkezdtem munkát keresni, kijárni a nagy városba, csak sétálni és élvezni, hogy nem kell sietnem sehová, néztem az embereket ahogy mindennap teszik amit tenniük kell. Hiányzott egy barát, bárki akivel beszélgethetnék. A párom ezt az űrt nem tudta kitölteni és a kapcsolatunk sem volt olyan. Legszívesebben kiírtam volna a homlokamra, hogy beszélgetni szeretnék valakivel.

 Erre aztán az internet lett a megoldás, nem engedhetük volna meg,( most sem), de kellett valami, hogy emberekkel beszéljek, levelezzek, otthoniakkal, ismeretlenekkel, bárkivel.

Párkapcsolatot is kerestem, de hamar rájöttem, hogy nem tudok semmi elé menni, az vagy jön magától vagy nem , erőltetni nem lehet. Chatelgettem, később webkamerám is lett. Tetszet, hogy észrevesznek az emberek, még ha csak interneten keresztül is, de nekem nagyon sokat jelentett. Megint kezdtem érezni, hogy nő vagyok és nem csak anya. Kezdtem foglalkozni magammal, rájöttem, hogy ha én nem érzem jól magam a bőrőmben ez lerí rolam. Ilyen szempontból szerencsésnek mondhatom magam, mert sosem voltak gondjaim a külsőmmel.

 És eljött a várva várt nap, munkát találtam ( 4 órást)

 Már kezdtem megsajnálni a férjem, hogy mennyit dolgozik és szegény tényleg lehet, hogy ilyen fura szituációba került, hogy tényleg nem tudja honnan van a cucc. Mígnem egy napon eljött édesanyám látogatóba ( külföldről ), a férjem  pedig épp bulizni indult a haverokkal. Előkészítettem a ruháit, persze hadd menjem, hisz olyan sokat dolgozik. Aztán csak azt vettem észre, hogy gurít ( hazudik),hogy nem tud buliba menni, mert a kolegája megkérte, hogy segítsen. ÓÓÓÓ te szegény goldoltam, de aztán hamar ráébredtem, hogy nem az a fajta aki csak úgy lemond egy ilyen kan bulit. Soha nem tettem ilyent, de felhívtam a kolegát, persze, hogy sehol semmi segítség nem kellett, már az ágyában elalvásra készülődőtt. Hazugság, hazugságott követett ahhoz, hogy irtam e- mail anyóséknak, hogy ha látni akarják az unokát jöjjenek most mert én elmegyek még az országból is. .............

Anyósékról csak annyit, hogy már utáltak akkor is amikor még nem is találkoztunk. A fejükbe már eldölt az én sorsom, terhességem alatt sem érdekődtem, sőt amikor 2 hetes volt a gyerek eljöttek amolyan babalátni,( a házban csak a kisszoba volt kész, konyha sehol nem volt, még tűzhely sem, persze ezt ők is tudták) utánna azt kaptam vissza, hogy még arra sem voltam képes, hogy ebédet adjak nekik. Ja és jelzem egy kanyink sem volt. Ők meg kösz jól, amolyan újgazdagok, ha érted mire célzok.

...... Meg is jöttek reggelre, a párom is haza keveredett, szó szót követett, mígnem kiderült, hogy az én drága férjem, nem hogy pénzt nem hagyott szinte soha otthon, hanem a lakás hitelt sem fizette + hiteleket vett fel a tudtom nélkül. Egyszóval amikor rákérdeztem, hogy mennyire vagyok tisztában az anyagi helyzetünkkel, ő csak annyit mondott, hogy kb. 10 %- ról tudok. ( tévé, hűtő).  Na ez egy nap zúdult rám, hogy megcsal és , hogy teljes csődben vagyunk, persze az óvszer története is napvilágra jött, ahogy még sok más.

 Haza költöztem anyúmékhoz ( ott sem egyszerű a helyzet, az ital az oka ). Aztán jött bocsánatért esedezni a párom, mígnem úgy döntöttem, hogy mindenkinek jár egy esély és igaznak tünt a megbánása is, másrészről, meg nem szerettem volna, ha a fiam azt látja amit én láttam egész gyermekkoromban szüleimnél. Sok esélyem nem volt a választásra. Egyet kértem, hogy abba a házba nem megyek vissza ( hitelre vett ház)  csak rossz emlékeim vannak.  Így felköltöztünk Pestre albérletbe, ennek már több mint 2 éve, de a lakást még mindig nem sikerült eladni ( nem csodálom)

 Próbálkoztunk  helyrehozni mindent, a párom is odarakta minden erejét, de olyan adóságban volt ( van) amit nem lehet 3-4 év alatt visszafizetni, úgy , hogy még albérlet is van, ja és a házat is kellene fizetni, de semmi esély, azt várom, hogy a bank már elvegye.

Megint reggel van, család elindítva. Én meg azon töröm magam, hogy nem sikerült betartanom az igéretemet. Tegnap elhatároztam, hogy virrasztani fogok, imádkozom, hogy a fenvaló utat mutasson nekem.

Már lassan 2 hónapja visszazuhantam oda ahonnan már egyszer felálltam. Azt hittem vagyok annyira erős, hogy többet nem kerülők abban a helyzetbe, ahol több mint 2 évig voltam. Én tényleg megpróbáltam, helyrehozni mindent, összerázni a családot, de az, hogy 2-3 havonta a férjem elköveti ugyanazokat a hibákat, épp ésszel fel nem foghatom. Csak, hogy jobban értsd, hogy miről beszélek.

2004 nyarán kezdődőt minden. Én veszélyeztetett terhes voltam, albérletben laktunk vidéken. Felmondtuk az albérletett, mert, hogy hitelből vásároltunk egy házat. A bökkenő akkor kezdődőt amikor időben nem adták meg a hitelt, az albérletnek pedig már annyi volt. Akkor költöztünk egy idéglenes kis házba, ahol sem víz, sem gáz nem volt bevezetve. Én 6 hónapos voltam akkor már a fiunkkal. A párom egy héten 2X3X hazajött aludni, mindig azt mondva, hogy sok a munkája. Nekem mind állapotos a legnagyobb vágyam az volt, hogy legalább egy főtt krumplit vagy tojást ehessek. A kúton mostam a ruhákat, sehová nem tudtam elmenni a boltba sem. Családom, barátaim nem voltak és igazából azóta sincsennek. A párom haza-haza ért este 10-11 óra körül, de az első mondatomra sem kaptam választ, mert azonnal bealudt. Igy teltek a napjaim, hetekig a kutyákon kivül senkivel sem beszéltem, kádban fürődni vagy tusólni!!! ááá az túl szép lett volna. Sejtettem, hogy nem stimmel valami, mert minél többet volt távol a párom annál kevesebb pénzünk volt. Jelzem azóta sem sikerült egy hónapot úgy kihúzni, hogy kölcsön ne kellene kérni.

Az első meglepetés akkor ért amikor megkaptam a 110000 ft. telefon számláját, hazudott össze vissza mindent, a végkifejlet pedig sex telefon. Túl voltam ezen is, megkaptuk a házat, 8 hónaposan mindent megtettem, hogy a gyerek szoba rendbe legyen mire megszületik a gyermekem. A szülésem jól sikerült, kivéve, hogy annyi pénzünk sem volt, hogy egy palack ásványvízet vihessek a kórházban. Teltek múltak az idők én csak sírtam sírtam naphosszat, nem tudtam mihez kezdeni. Habár tervezett gyerek volt, mégis iszonyatosan féltem. A páromat nem sokat láttam, tél volt, éldegéltünk kettecskén a fiammal. Aztán csak azon vettem észre magam, hogy félek a boltig is elmenni ami 50 m.- re volt tölünk. A férjem látta milyen állapotban vagyok, de nem tett semmit, ha otthon volt a kutyákkal bajlodótt, még az esti fürdetésre sem jött be. Így szép lassan félni kezdtem a külvilágtól, kimenni csak az udvarig mertem, ha ne ad Isten a szomszéd megszólított, csak hebegni habogni tudtam. Elszoktam az emberektől, és a halál képzelete vette át az uralmat. A páromtól mindig kérdezgettem, hogy a lakás hitelt fizeti-e rendesen, persze, hogy igen- mondta, de a bizonyítékot valahogy mindig elfelejtette hazahozni. Aztán egy szép nap, annyira elegem lett, hogy soha nincs ideje megnézni a babafürdetést ( mindig akkor kellett a kutyáknak enni adni ), hogy a gyereket a kezébe adtam, hogy majd én 10 perc alatt lerendezem a kutyákat, ő csak fogja meg a vízet. Kimentem a kertbe és azt látom, hogy a kutyának sikerült bemenni a pincéhez és kirángatni a szemeteszsákot , amit azelőtt a férjem az autóból összeszedett. És mit látnak szemeim? Használt óvszer. Amikor kérdőre vontam, még el is sírta magát, hogy én , hogy is gondolok ilyent. Pedig tudtam, hogy hozzánk soha senki nem járt és azt is, hogy nehezen hiszem el, hogy valaki bejön a kapun és a kert végéhez megy eldobni a használt cuccát.