Megint reggel van, család elindítva. Én meg azon töröm magam, hogy nem sikerült betartanom az igéretemet. Tegnap elhatároztam, hogy virrasztani fogok, imádkozom, hogy a fenvaló utat mutasson nekem.

Már lassan 2 hónapja visszazuhantam oda ahonnan már egyszer felálltam. Azt hittem vagyok annyira erős, hogy többet nem kerülők abban a helyzetbe, ahol több mint 2 évig voltam. Én tényleg megpróbáltam, helyrehozni mindent, összerázni a családot, de az, hogy 2-3 havonta a férjem elköveti ugyanazokat a hibákat, épp ésszel fel nem foghatom. Csak, hogy jobban értsd, hogy miről beszélek.

2004 nyarán kezdődőt minden. Én veszélyeztetett terhes voltam, albérletben laktunk vidéken. Felmondtuk az albérletett, mert, hogy hitelből vásároltunk egy házat. A bökkenő akkor kezdődőt amikor időben nem adták meg a hitelt, az albérletnek pedig már annyi volt. Akkor költöztünk egy idéglenes kis házba, ahol sem víz, sem gáz nem volt bevezetve. Én 6 hónapos voltam akkor már a fiunkkal. A párom egy héten 2X3X hazajött aludni, mindig azt mondva, hogy sok a munkája. Nekem mind állapotos a legnagyobb vágyam az volt, hogy legalább egy főtt krumplit vagy tojást ehessek. A kúton mostam a ruhákat, sehová nem tudtam elmenni a boltba sem. Családom, barátaim nem voltak és igazából azóta sincsennek. A párom haza-haza ért este 10-11 óra körül, de az első mondatomra sem kaptam választ, mert azonnal bealudt. Igy teltek a napjaim, hetekig a kutyákon kivül senkivel sem beszéltem, kádban fürődni vagy tusólni!!! ááá az túl szép lett volna. Sejtettem, hogy nem stimmel valami, mert minél többet volt távol a párom annál kevesebb pénzünk volt. Jelzem azóta sem sikerült egy hónapot úgy kihúzni, hogy kölcsön ne kellene kérni.

Az első meglepetés akkor ért amikor megkaptam a 110000 ft. telefon számláját, hazudott össze vissza mindent, a végkifejlet pedig sex telefon. Túl voltam ezen is, megkaptuk a házat, 8 hónaposan mindent megtettem, hogy a gyerek szoba rendbe legyen mire megszületik a gyermekem. A szülésem jól sikerült, kivéve, hogy annyi pénzünk sem volt, hogy egy palack ásványvízet vihessek a kórházban. Teltek múltak az idők én csak sírtam sírtam naphosszat, nem tudtam mihez kezdeni. Habár tervezett gyerek volt, mégis iszonyatosan féltem. A páromat nem sokat láttam, tél volt, éldegéltünk kettecskén a fiammal. Aztán csak azon vettem észre magam, hogy félek a boltig is elmenni ami 50 m.- re volt tölünk. A férjem látta milyen állapotban vagyok, de nem tett semmit, ha otthon volt a kutyákkal bajlodótt, még az esti fürdetésre sem jött be. Így szép lassan félni kezdtem a külvilágtól, kimenni csak az udvarig mertem, ha ne ad Isten a szomszéd megszólított, csak hebegni habogni tudtam. Elszoktam az emberektől, és a halál képzelete vette át az uralmat. A páromtól mindig kérdezgettem, hogy a lakás hitelt fizeti-e rendesen, persze, hogy igen- mondta, de a bizonyítékot valahogy mindig elfelejtette hazahozni. Aztán egy szép nap, annyira elegem lett, hogy soha nincs ideje megnézni a babafürdetést ( mindig akkor kellett a kutyáknak enni adni ), hogy a gyereket a kezébe adtam, hogy majd én 10 perc alatt lerendezem a kutyákat, ő csak fogja meg a vízet. Kimentem a kertbe és azt látom, hogy a kutyának sikerült bemenni a pincéhez és kirángatni a szemeteszsákot , amit azelőtt a férjem az autóból összeszedett. És mit látnak szemeim? Használt óvszer. Amikor kérdőre vontam, még el is sírta magát, hogy én , hogy is gondolok ilyent. Pedig tudtam, hogy hozzánk soha senki nem járt és azt is, hogy nehezen hiszem el, hogy valaki bejön a kapun és a kert végéhez megy eldobni a használt cuccát.